§Natalia
Csendes éjszaka volt. A zord tél hópelyheiből éppen elegendő mennyiség hatolt át Thália-fája által emelt varázshatáron. Szeretem a telet. Imádom nézni, ahogy a külvilágba esik a hó. Nemsokára elérkezik a születésnapom. Hátha idén elismer valamelyik isten. (Hiába áltatom magam, úgy se fog. Ha el akarna ismerni, akkor már megtette volna.)
Barna hajam befonattam az egyik Aphrodités lánnyal (talán Piperrel), majd elindultam a megszokott sétámra... A történetemre, múltamra vagytok kíváncsiak? Higgyétek el, nem olyan érdekes. Az emberi szülőm nem bírta velem sokáig, így két éves korom óta a Tábor-falai jelentenek számomra otthont. Itt ismertem meg Annabeth-t, Grover-t, Thalia-t és... Luke Castellan-t. Az idősebbek azt szokták mondani, hogy: "Az első szerelem örökre megmarad." Igen, Luke volt az első és az egyetlen. Amióta a rossz oldalra állt és hősies (!) halált halt, azóta nem volt senki más, akivel ugyanúgy megoszthattam volna mindent. Szerettem. És ő is engem. Mármint, amíg nem "dobott" a hatalomért. Megtanultam, hogy miért nem kell bízni az emberekbe és miért kell önvédelmet tanulni a Táborba. (Annyi biztos, hogy elintéztem neki egy jó kis seggfájást a Tartarosz mélyén.)
A sétám megint elvezetett a Kilences-Bunkerhoz. Fém ajtaja furcsán világított és a cégérét benövő pókháló, ami néhol gusztustalanul lelógott, bizarr külsőt adott neki. Emlékszem a Prófécia szavaira: " Héphaisztosz kölyke hozza el a reményt/ Mellette fogod meglelni békéd." Nagy levegőt vettem és benyitottam. Körbenéztem. Mindenhol tervrajzok voltak. Random felemeltem egyet a földről és megnéztem. Egy kard alaprajza volt. Az ajtó becsapódott, odaemeltem a tekintetem és látom, hogy egy velem egyidős hímnemű zárta be. Tekintetét nem láttam, lihegve kitámasztotta az ajtót, majd rám nézett.
- Zavarok? - kérdeztem, miközben magam elé kulcsoltam a kezem.
Nem válaszolt. Az egyik tervrajz felé vette az irányt, megragadta a kezem és a segítségem kérte. Ránéztem a lapra és akkor megláttam, mit akar.
- Komolyan? Nem lesz elég időd befejezni! - akadtam ki.
Ki lehet akkora idióta, hogy egy félig megkezdett sárkányt akar felhasználni?
- Egyedül nem is. Te is kellesz.
§Leo
A lány értette a dolgát. Nem nyavalygott, hogy olajos lett a ruhája, vagy épp a homloka. Jól állt a kezében a kalapács. Öröm lett volna nézni, de szólít a kötelesség...Körülbelül 10 perc múlva Festus feje egyben volt.
- És innen... hogyan tovább? - nézett rám értetlenül.
- Megpörköljük kicsit a hárpiát.
::: ::: ::: ::: ::: ::: ::: ::: ::: ::: :::
A következő jelenetre emlékszem: a hárpia megkarmol és elrepít a Hádészba, a lány abban a pillanatban kap az alkalmon és tőrével megkarcolja a fúriát. A "madár" felnyüszít, majd porrá válik. Én meg csak vérzek. Nyíltan kijelenthetem, hogy férfi módra 'menstruálok'. Szemem lecsukódott és csak a fájdalmat éreztem.
Köbö két napra rá keltem fel. A fejem tompán sajgott, a karmolásnyom égett. Will, aki nem tudom, hogy a Zeuszba került ide, de egyik pillanatban még egyedül voltam, aztán BUMM. Lassan felültetett és akkor láttam, hogy Ő sincs egyedül. Piper, Kheirón, Nico (aki csak Will miatt volt itt) és a kék szemű 'hősöm' is bent ült. Az egyik Apollónos fiú megvizsgált, hogy nincs-e bajom, halleluja, nem volt. A lány idegesen méregetett, szinte leolvastam a tekintetéről, hogy aggódott. Kedves. És a feszülős ruha, ami kiemeli minden tökéletességét, barna haja most felcopfozva lógott le a válláig. "Összpontosíts, Leo! Kalüpszó...Ogügié... Felejtsd el..."
- Leo...- szólalt meg először Piper. Hangja meggyötört volt. - Jobban vagy?
- Aránylag- válaszoltam.
Felálltam és elindultam kifele. Rámosolyogtam az idegenre, aki szerintem egy morgást hallatott, majd kinyitottam az ajtót. Kiléptem rajta és a fehérség, ami elém tárult, szinte megvakított. Megbotlottam a lábamba és hátra taknyáltam volna, ha a lány nem kapja el a kezem és segít felállni.
- Natalia vagyok- mutatkozott be.- Szólíts csak Nia-nak.
- Spanyol vagy?
- Sí- nevetett rám, majd újra komorrá változott. - Héphaisztoszos vagy? - kérdeztem.
- Sí- mosolyogtam vissza. Szemébe csillogást láttam és újra meg enyhült.
- Gyere, most kezdődik a zászlózsákmányolás! - mondta, megfogta a kezem és magával húzott.
A zászlózsákmányolást a Niké- kabin választottjai nyerték. Szóval a Hermész, Athéné, Héphaisztosz, Hébé és Apollón (+Niké) kölykök. Nemeszisz lánya nem annyira örült, szerintem egy fenyegető arckifejezés elég lett volna, de Ő nem érte be ennyivel. Kezét áthúzta a nyaka mellett és rám mutatott. Nia látta és elküldte őt melegebb égtájakra.
- Ne aggódj, Ő csak Aria. A légynek se tud ártani.
§Natalia
Oké, nem tudom, hogy Leo most tényleg ennyire berezelt Nemeszisz lányától, mint amennyire mutatta, vagy még jobban. Azért ez elég vicces. Ő az, aki harcolt Gaia-val, felépítette Festus-t (a névválasztás terén borzalmas) és nem egy csatát élt túl, de Aria-tól betojik.
A gondolataim másfelé terelődtek. " Mellette fogod meglelni békéd". Pont mellette? Mármint, oké. Barna, göndör haja és ugyanilyen árnyalatú szeme csábító, de. (Mindig van DE) Van barátnője, méghozzá Atlasz lánya. Cal...talán Calypso a neve. Annyira azért nem érdekelt a 'nő', hogy megjegyezzem.
- Lenne kedved... mondjuk... sétálni? - kérdezte, majd megvakarta a halántékát.
Elindultam, megragadtam a csuklóját és a kedvenc helyemre vittem. Bent az erdő mélyén, egy tisztás féleségen. A tó, ami körül a part ívelt, fénylett. Megtörte a Nap sugarait és így eléggé bevilágította a helyet. Volt egy pad, amit még Luke-kal készítettünk... Sóhajtottam egyet.
- Mi a baj?
- Csak eszembe jutott, hogy kivel fedeztük fel - körbenéztem.
Leo türelmes volt, nem kérdezett semmit róla, megvárta, míg én mondom el neki az egészet. Elmeséltem, hogy Luke-ot milyen rég ismertem meg. Pont itt. Ezen a szent helyen. Emlékszem, hogy szőke hajába csábítóan kapott bele a szél és a kék szeme, amivel levett a lábáról, elvonta a figyelmet az arcán húzódó hegről. Amikor először találkoztunk, minden más volt. Ő is, én is és ez az egész hely is. Én abban az időben töltöttük a tizenhatot. Abban az időben többet mosolyogtam. Én tanítottam meg Luke-ot vívni és Ő cserébe megmutatta, hogy milyen az, ha szeretik az embert. Ő is tudta, hogy nem vagyok Hermészes. Legalábbis remélte. (Mellesleg, én ezt már akkor tudtam, amikor először zászlózsákmányolást játszottunk.) Meséltem neki a régi kiszökésekről takarodó után, amikor itt bujkáltunk. Nekem ő volt az első igazi szerelmem. És bármennyire megváltoztatnám a múltat nem sikerül. Mondtam neki, hogy Luke Kronosz oldalára állt. És a halálomról is. Hogy Luke miként "dobott". És arról is, hogy miközben ők Gaia-val harcoltak, én feltámadtam. Akaratlanul is könnyes lett a szemem. Leo nem kérdezett és nem is reagált rá. Megölelt. Most először éreztem ezt Luke óta. A gyomromba apró pillangók repkedtek és... ez az egész olyan bonyolult, hogyha legközelebb ilyet mondok, lőjetek le, por favor!
- Mennünk kéne, lassan vacsora- mutattam az étkezőpavilon felé, ami már teli volt tömve pár hiperaktivitásos félvérrel. El is indultam volna, de Valdez visszarántott. - Hé!
- Szerintem én kihagyom, nem vagyok éhes.
- Jól van, Valdez! Akkor veled maradok, mert nem akarlak még egyszer megmenteni- kacsintottam rá. Már éjfél fele járhatott, amikor a kabinoknál jártunk. Néhány ideges gyerek rohangált fáklyával és zseblámpával a kezükben. Az egyik lány az arcunkba tolta a lámpát és felkiáltott: "Itt vannak!". Óh, szóval minket keresnek... Cink. Kheirón ügetett ki a Nagy Házból és szigorúan felénk vette az irányt. Már azt hittem leordít minket, amiért szó nélkül tűntünk el, de még csak említést se tett róla. Mindenkit elküldött lefeküdni, minket pedig behívott a Nagy Házba. Az ajtón belépve az új Orákulumunkkal találtam szembe magam. Rachel leült a székére és alvilági hangon elmondta jóslatát:
"Héphaisztosz kölyke hozza el a reményt,
Mellette fogod meglelni békéd.
A hetekhez társulnak bajtársaik
És együtt elégetik Apollón Énekeit."
Zenék, amik megihlettek:
Evan Peters- Come As You Are
Dollhouse
By: Domi(:
Nos, kedves Író.
VálaszTörlésNem tudom, milyen kritikát vagy véleményt vársz, de felsorolom a hibákat, szóval ha érzékeny vagy, el se olvasd. Ugyanakkor úgy vélem hasznodra válik ha rámutatok.
Az elején nagyon akadozott, mert túl sok volt a rövid mondat. Mindig érdemes váltogatni a mondatok hosszát, a szavak számát, ettől érdekesebb lesz és dallamos, nem pedig akadozó és kissé unottas.
Nos, lehet hogy csak én nem vágom, mi van, de számomra nem teljesen tiszta, hogy most akkor milyen időbe is helyezted a sztorit. Bár ha randum AU-t kreál az ember, akkor majdnem mindegy.
Amikor Leo benyitott, az fura volt. Se szó se beszéd mint egy süketnéma beront, mutogat valamit és a csaj egyből levágja a szitut. Nem tudom, hogy nem volt eléggé kihangsúlyozva, hogy mondott is valamit, vagy tényleg nem írtad bele, de ha nem írod le rendesen, hogy mondjuk bejött és cifrán káromkodva elkezdett köszöngetni, akkor az olvasó nem tudja.
A férfi módra menstruálás. Ha bevállalod, hogy ezt írod, akkor ténylegesen vállald is fel, ne idézőjelezgess mintha mentegetőznél. Feltételezem egy ilyen szókapcsolat célja enyhén megbotránkoztatni és főleg nevettetni, de ha idézőjelbe teszed, szerintem csak fura lesz, olyan vicces is meg nem is, felvállalod is meg nem is. Kínos, igen talán ez a megfelelő szó.
"Héphaisztoszos vagy? - kérdeztem.
- Sí- mosolyogtam vissza. " - what? Ki hova mosolyog? Figyelj az ilyen apróságokra mert zavarossá és nehezen érthetővé teszik az irományt.
A séta. A séta fura, mert nem nagyon írtad, hogy mégis mi a halált csináltak éjfélig. Ennyi leírásból akár ülhettek mint a kukák vagy szerelmeskedhettek is volna egy medvével arany kacsatojásokon. (Btw hogy halt meg? Remélem kiderül)
Voltak részek, ahol sok az elírás, rossz ragozás.
"Én abban az időben töltöttük a tizenhatot. Abban az időben többet mosolyogtam." - és az ismétlés. Az első mondat amúgy sem stimmel, mert kétfélére is kijavítható, és én, mint random olvasó sajnos nem tudom kitalálni, hogy mire gondoltál.
"Már éjfél fele járhatott, amikor a kabinoknál jártunk. " - szóismétlés. csúnya.
Egyébként a Nia "tökéletes alakja" fejezet szerintem kicsit furcsán hat, de végülis Leo is pasiból van. Csak ha már ilyen vizekre evezel, ne egy félmondattal intézd el. Ez minden másra is elmondható, egész nyugodtan fejts ki mindent szépen, nincs karakterkorlát, nem kerget a tatár és az idő sem véges (najó, de, véges, de az már egy másik kérdés).
Összességében az elgondolás nem rossz, aranyos kis történetet írhatsz belőle. Lelkesedj, ne szegje kedved a kritika és mindig törekedj jobbnak lenni, mint amilyen tegnap voltál. Mindig figyelj a helyesírásra, mert borzalmasan zavaró tud lenni.
Megerőltetem magam (már amennyi elvárható egy ilyen megkeseredett vénasszonytól mint én), és keresek neked pozitívumokat is, pedig ezt nem szoktam.
Érdekes a prófécia, jó hogy azzal fejezted be, mert az olvasó alig várja a folytatást, hogy megtudja, mégis mi a tök fog történni kis hőseinkkel. Miért kell elégetni az Énekeket? Kik lesznek a bajtársak? Hogy lehet egyáltalán egy éneket elégetni? So, csomó kérdést felvet, és ez tök jó, mert várom a folytatást.
Igazából egyébként annyira nem volt vészes az egész, olvastam már sokkal, de sokkal rosszabbat is. Szóval hajrá, várom a következő részt :D
Amúgy kicsit zavaró a háttér, pont nem lehet tőle rendesen és nyugodtan olvasni :/
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hogy leírtad a hibáimat és igyekszem kijavítani őket.
VálaszTörlésDomi(:
Szívből remélem, hogy nem vetted magadra szavaimat és nem estek nagyon rosszul, mert nem a bántásod volt a cél, hidd el
VálaszTörlés